Author name: Orlai ház

Petőfi visszatért Mezőberénybe

Kihirdették a vers- és novellaíró pályázat eredményét A városban nagy várakozás előzte meg Németh László „Petőfi Mezőberényben” című drámája bemutatóját. Ezt – a magyar költészet napja alkalmából, a Versünnep keretében– 2023. április

Öt szakkör kiállítása

Az Orlai háznak – a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) támogatásával – tavaly ősszel indult szakkörei – a makramé, a csipkeverés, a mézeskalács és a két gyöngyfűzés – 2023. április 12-én

Kézművesség a mindennapjainkban – 2023. március 28.

Az Orlai házban március 27. és 31. között az ott működő alkotó körök várták a kézműves foglalkozások iránt érdeklődőket. A vendégek március 28-án, kedden a gyöngyfűzést és a hímzést próbálhatták ki.

Körös-ásás Berényben – kiállítás

A víz világnapja alkalmából „Körös-ásás Berényben” címmel Tóth-Valentinyi Ágnes vízépítő mérnök összeállításában kiállítás nyílt 2023. március 22-én az Orlai házban. A tárlatot Kisari Miklósné, az „Olvasókönyv mezőberényieknek” ötletgazdája nyitotta meg. Mondandóját azzal

Elkészült a Petőfi-sétány

Orlai Petrics Soma születése 200. évfordulója alkalmából a róla elnevezett közművelődési intézmény a Fő út és Gyomai út sarkán sétányt alakított ki. Ezt szívesen nézegették a járókelők. Ugyanerre a helyre

A 40. Petőfi-emléktúra

Az Alföld Turista Egyesület az idén is Petőfi-emléktúrára hívta a friss levegőre és mozgásra vágyókat, mint korábban, most is a „Népek barátsága” szobornál népes sereg találkozott. Földes Péter elnök köszöntőjében elmondta,

Kitüntetésekkel ünnepeltünk

Az idén Mezőberény kétnapos ünnepséggel emlékezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról, 2023. március 14-én a kitüntetéseket adták át a művelődési központ színháztermében. Az intézmény bejárata fölött óriáskokárda fogadta

Nyugdíjas nőnap

Az Orlai ház Nyugdíjas Klubja 2023. március 8-án batyus, nőnapi táncos délutánra hívta Mezőberény és környéke nyugdíjasait, közel százan jöttek össze. A Katicabogár Evangélikus Óvoda kicsinyei adtak műsort az időseknek.

Scroll to Top