Berényi Napok

image001.gif

2013. augusztus 17-én  a tervek szerint kiállítások nyílnak Városházi beszélgetések címmel. Mezőberényből elszármazott, ismert emberekkel találkozhat a néhány nap alatt az érdeklődő közönség. Vasárnap a Ligetben családi programoké a főszerep: lesz pörköltfőző verseny, játszóház stb.

Színpadi ízelítő:

2013. augusztus 18. vasárnap

Bemutatkoznak a Piactéren Feyér Zsuzsanna Zita,

image002.jpg 

Feyér Zita, a Temesvári Állami Opera gyermek balett társulatának tagjaként már nagy színpadokon is folyamatos zenei és táncos képzésben részesült. Fellépett már Európa szinte minden országában, énekelt már a holland királynőnek és az angol trónörökösnek is.

 

Smith&Wessons Rockabilly Band

image003.jpg

Fazekas István és barátai – 2009. május 1-jén Békéscsabán alakult rockabilly zenekar.

Kedvenceik: Elvis Presley-től a Stray Cats-ig rengetegen.

 

2013. augusztus 19. hétfő

Ezen a napon a táncé és tánczenéé a főszerep.

Este a Piactéren a színpadon Gájer Bálint (TV2 The Voice c. műsor 2. helyezettje) és a Group’N Swing.

image004.jpg

2010-ben jelent meg debütáló lemezük „Swing amíg élek” címmel. 2013-ban Botrány című albumukat Fonogram-díjjal jutalmazta a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége a Legjobb szórakoztató lemez kategóriában. www.groupnswing.hu

2013. augusztus 20. kedd

Helyi bemutatókkal kezdődik a színpadi program, az eseménysorozatot a Magna Cum Laude koncertje zárja.

image005.jpg

A zenekar 1999-ben alakult. 2006-ban jelent meg az együttes második albuma Minden állomás címmel, mely rögtön aranylemez lett.

Legújabb, ötödik albumuk a Belső égés címet viseli. Tagok: Mező Misi, Szabó Tibor, Kara Mihály, Kilián Imre. www.magnacumlaude.hu

Scroll to Top