Gulyás Anikó: „Az origami az én világom!” – villáminterjú az origami találkozón

– Rendkívül aktív vagyok, így muszáj valamit csinálnom a kezemmel. A 90-es években került kezembe a kecskeméti origami kör kiadványa, és elmentem az egyik foglalkozásukra. Amit ott tapasztaltam, annyira fellelkesített, hogy mikor hazamentem, még ki se pakoltam, azonnal elkezdtem hajtogatni. Megéreztem, hogy ez az én világom! Az origami egyszerű, tiszta, a papíron kívül semmi sem kell hozzá, így olcsó is. Akkor még óvónőként dolgoztam, és motivált az is, hogy ezt az alkotási módot átadjam a gyerekeknek.

– Számomra fontos, hogy mindig valami újat alkossak. Így kipróbáltam a daruhajtogatást, a teatasakot, hajtogattam állatokat is. Számomra fontos, hogy amit készítek, az praktikus, használható legyen. Ne papírelefánt porosodjon a polcon, hanem azzal lehessen örömet szerezni. Ezért egyidőben ajándéknak dobozokat készítettem.

– Mára azért választottam a WC-papír hajtogatást, mert sokan hajtogatnak például szalvétából, de azt nem láttam, hogy valaki WC-papírból hajtogatott volna. Itt adott a papír szélessége, puhasága, és ebből készítettünk néhány modellt. Ezek jól néznek ki a fürdőszobában. Tartottam attól, hogy a WC-papírokkal egyedül leszek az asztalnál, de nagyon sokan jöttek oda, a két amerikai résztvevő és néhány lengyel is. Örülök a sikernek.  

Scroll to Top