Mezőberényben az Arany-busz

Délelőtt a gimnázium 12/d osztályával találkoztunk. A diákok kíváncsian és örömmel fedezték fel az interaktív kiállítást. Például a radványi erdőt szimbolizáló huzalokat szétfeszítve válik olvashatóvá a költő Tetemre hívás című verse. Az Ágnes asszony című balladájához pedig lepedő-szerűen kellett széthajtaniuk a szöveget.

 

A kiállítás megtekintése után Somogyi Dóra elmondta, érettségi előtt hasznos volt feleleveníteniük Arany János verseit. Nagyon tetszett neki, hogy a műveket szokatlan módon, önállóan fedezhették fel, az interaktív kiállításból adódóan élményként tapasztalhatták meg.  

 

Takács Erika, az Arany 200 Vándorbusz projektkoordinátora kifejtette, tavaly júliustól az Arany-buszra eddig több mint 50 ezren voltak kíváncsiak, ezzel a tárlat az ország leglátogatottabb kiállítása lett. A program célja, hogy olyan helyekre is eljuttassák Arany János életművét feldolgozó vándorkiállítást, ahonnan nehezebben tudnak felutazni a fővárosi múzeumba a teljes kiállítást megtekinteni. A látogatók busz első felében a költő életrajzával ismerkedhetnek meg, tovább haladva Arany szövegei kerültek előtérbe. Itt nem tilos a kiállított tárgyakhoz hozzáérni, sőt az élmény érdekében szükséges is.

 

Scroll to Top