A Dalostalálkozó immár hagyomány

Siklósi István polgármester megnyitójában hangsúlyozta, a Dalostalálkozónak immár komoly hagyománya van, hiszen sorrendben ez már a hetedik rendezvény. Egyrészt a térség népdalhoz kötődő csoportjai találkoznak itt, másrészt a Berényi Népdalkör két alapítójára: Szabó Antalra és Szabó Antalnéra emlékeznek.

 

A zeneért élő házaspár emlékékre a csoportvezetők egy-egy szál virágot helyeztek el a színpad előtt. A Berényi Népdalkör két tagjától: Barna Lajosanétól és Vágvölgyi Mihálynétól köszönt el. A találkozón Mezőberényt két csoport képviselte: a Berényi Népdalkör és a Szlovák Pávakör, rajtuk kívül a térség nyolc csoportja jött el a találkozóra. A kulturális programot a Berény Táncegyüttes két utánpótlás csoportja zárta, a Berecske és a Kis-Berényke lépett színpadra.

 

A műsor után a piaccsarnokban a Mezőberényi Szlovákok Szervezete Mamicska-konyhája látta vendégül a fellépőket.

 

Scroll to Top