Negyvenegy csapat főzött töltött káposztát

A megjelenteket, a főző csapatokat Nagy Ferenc, az egyesület korábbi elnöke köszöntötte, a rendezvényt Siklósi István nyitotta meg.  A polgármester hangsúlyozta, sok civil szervezet tevékenykedik a városban, a szabadidejüket áldozzák arra, hogy mások jól érezzék magukat. Megemlítette, a Települési Értéktár Bizottság javasolta, hogy a töltött káposzta kerüljön be a magyar értékek közé.

 

Ezt követően a „Magyarország legszebb konyhakertjei” országos program helyi versenyének díjátadó ünnepségét tartották meg. Az előző évekhez hasonlóan most is kilenc kerttulajdonos jelentkezett a versenyre. A háromtagú zsűri: Szekeres Józsefné alpolgármester, Magyar Pál, a Városi Közszolgáltató Intézmény korábbi vezetője és Hernádi Mihály kertészetvezető több alkalommal megtekintette a kerteket. A zsűri döntése alapján a mini kert kategóriában Szeles Károlyné lett az első, a második helyen Vargáné Maléth Katalin végzett. A normál kert kategóriát    Bokorné Varga Katalin nyerte, a sorrendben őt Balog Andrásné követte. A zöldséges zártkertek között Csenger Gyula kertjét találta legszebbnek a zsűri. Vegyes zártkert kategóriában Szőke Sándor és Szőke Sándorné győzött, második helyen Kovács Imre, harmadik helyen Csaba Ferenc végzett. A zsűri különdíjjal jutalmazta Kerekes Józsefnét díszkertjét.

 

A főzőversenyre 41 csapat nevezett, szakértő zsűri bírálta el a végső sorrendet. A zsűri elnöke Bihacsy László mesterszakács volt, tagjai pedig: Barna Ádám, mesterszakács, 2017-ben az év séfje; Dorkó Iván, a Békéscsabai Szakképzési Centrum tanára; illetve Marton Mihály és Tánczos Imre étteremtulajdonosok. A legfinomabb töltött káposztát Mezőberény Város Önkormányzat dolgozói főzték, második helyen Mezőberény Város és Környéke Mozgáskorlátozottjainak Egyesülete végzett, a harmadik az Alföld Turista Egyesület lett. Különdíjat kapott Gútáról Szlovák Kultúra Baráti Kör. A szervezők versenyt hirdettek a csapatok helyszínének dekorálására is, itt a helyezéseket a közönség szavazatai döntötték el. A dekorációs versenyt a gútai Magyar Asszonyok Ligája nyerte meg, a második helyen Mazsorett Varázs Alapítvány végzett, a harmadik a Mezőberényi Vöröskeresztes Alapszervezet lett.

 

A Malom Fitness DSE látványos bemutatót tartott a színpadon. Délben a fesztávál látogatóit Erdei Zoltán szórakoztatta slágerekkel, a Városi Ifjúsági Fúvószenekar örökzöld számokat adott elő. A Berény Táncegyüttes és a „Leg a Láb” Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai néptánccal színesítették a műsort. A Kner Tánc-sport Egyesület két helyi párossal mutatkozott be. A Mezőberényi Mazsorett Együttes különböző korú versenyzői léptek színpadra. Az öt tagú Napsugár táncegyüttes autentikus cigány táncokat mutatott be. A színpadi műsort Johnny Moonlight, a romantika nagykövete zárta, a ’60-as, ’70-es évek hazai és külföldi slágereivel.

 

A Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület érzékenyítő programot szervezett, illetve a helyi kézművesek és kistermelők kirakodó vásárt tartottak. A Mezőberényi Orlai Népfőiskola Egyesület családi játszóházat szervezett a gyerekeknek. Kulturális Örökség Napjai – Örökségünk Európában országos program keretében Templomaink Mezőberényben címmel a Városi Ligetből többször indult lovaskocsi, hogy az utasok megtekinthessék a város négy templomját.

 

 

Scroll to Top