A Csárdáskirálynő a berényi színpadon

A darabot nagy érdeklődés előzte meg, még a pótszékekre is az előadás előtt hetekkel minden jegy elkelt. A közönség olyan ismert slágereket hallhatott, mint a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”,  az „Álom, álom, édes álom…” vagy a „Hajmási Péter, Hajmási Pál. A közönség várakozásában nem csalódott, gyönyörű dallamokat halhatott, jó humorú előadáson szórakozhatott, és vastapssal hálálta meg a színészek játékát.

 

Az előadás előtt Smiriné Kokauszki Erika, az OPSKMM igazgatója bejelentette, az intézmény 2019. január 22-én a Hagyományok Házában – a megyében egyedüliként – veheti át a Minősített Közművelődési Címet Fekete Pétertől, a kultúráért felelős államtitkártól. Az intézmény az elismerő címet immár második alkalommal nyerte el.

 

A Magyar Kultúra Napja jegyében az intézménynek még két eseménye lesz. A Könyvtárban 2019. január 23-án 16 órától a Mesélj nekem! rendezvénysorozatban Siklósi István polgármester mesél a gyerekeknek. A Muzeális Gyűjteményben január 24-én 17 órától a Múzeumi esték keretében Bagita Attila középiskolai tanár tart előadást Mit üzen a Himnusz a 21. század emberének? címmel.  

 

GALÉRIA

Scroll to Top