Az értékek közösséget teremtenek

 

A résztvevőket köszöntve Siklósi István polgármester hangsúlyozta, minden közösség számára fontosak az értékek, így a város életében is. Körösi Mihály, a Települési Értéktár Bizottság elnöke megnyitójában elmondta, az értéktár célja, hogy közösséget teremtsen, az értékek tulajdonosai büszkék lehessenek rá, illetve segítse a termékek piacra jutását. Rigó Tamás és felesége, Veronika  kislányukkal együtt vidám népdalokkal szórakoztatták a közönséget.  

 

 

Délelőtt a bor-, kolbász- és savanyúságversenyen a berényi kamrák kincseit szemlélték és kóstolták meg a zsűri tagjai. Körösi Mihály a Települési Értéktár Bizottság munkájáról adott tájékoztatást, Szelekovszky László pedig a városi liget fáiról tartott előadást. Sokan voltak kíváncsiak Barna Ádám 2018. Év Séfje helyi alapanyagokból tartott főzési bemutatójára. A neves szakács előbb köszöntő falatkákat, majd töltött káposztát készített, és ezeket a résztvevők meg is kóstolhatták. A hagyományos savanyú káposzta elkészítését Kisné Bartalus Anikó mutatta be. A Nyeregben Alapítvány lovas kocsis fogatával az érdeklődők megtekinthették a város épített örökségét.

 

 

A Berény Táncegyüttes viseletbemutatót tartott, ezt táncház követte a Suttyomba zenekar kíséretével. Az értéktári estebéddel – a berényi becsinált levessel és a töltött káposztával – zárult az egész napos program.

 

 

Az OPSKMM rendezvénye vállalkozások, civil szervezetek, önkéntesek összefogásával, illetve az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.

 

 

Scroll to Top