Hazajött a napló – könyvbemutató

A vendégeket és a megjelenteket Siklósi István polgármester köszöntötte. Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke elmondta, a könyv szerzője a szerteágazó Hegedűs-család tagja, a Pest megyei Gyömrőről származnak. Tanítóként sokakkal sajátíttatta el az írást és olvasást. Nyugdíjazásáig, 1956-ig dolgozott Berényben. A kötet az 1944. október 6. és 1945. május 1. között történteket örökíti meg. 

 

A bemutatón elhangzott, a levélregény szerzője 1893 és 1986 között élt, 1944-ben mezőberényi tanítónőként már túl volt irodalmi bemutatkozásán: 1942-ben jelent meg a korabeli kritikák szerint is sikeres regénye, az „Osztogatók”. Mivel nem volt saját gyermeke, nővére tíz gyermekét sajátjaiként szerette. Hegedűs Gittát 1944 őszén az iskolában érte a front, a németek visszavonulása és az oroszok bevonulása. A települést ért szörnyű bombatámadás napján érezte úgy, hogy meg kell írnia a tapasztalatait. Nővére gyerekei közül Velkey Péter apja, Imre állt hozzá a legközelebb, ezért írt neki. Napról napra, hétről hétre, írta a füzetébe el nem küldhető leveleit. A célja az volt, hogy megörökítése a történelmi sorsfordulót, az eseményekben a drámai sorsok és nemzeti tragédia mellett a történelem üzenetét és szándékait. A féltve őrzött naplót a címzett őrizte meg, és mielőtt elment a fiára, Velkey Péterre bízta.

 

Dr. Gyimesi Endre a könyvről elmondta, a szerző kiváló íráskészséggel pontos képet fest a korabeli családról, a településről, a német és az orosz megszállókról. Velkey Péter azt hangsúlyozta, bár ő nem a város szülötte, de édesapja itt nőtt fel, a könyv is a városról szól, így ez a könyv most hazajött Berénybe. 

 

Scroll to Top