Mezőberény mai textilkincsei – kiállítás

A vendégeket Siklósi István polgármester köszöntötte, hangsúlyozta minden egyes kiállított tárgy mögött sok-sok munka és nagy szeretet van. Nagyra értékeli, hogy az alkotók igyekeznek megőrizni a berényi motívumokat.

 

A tárlaton négy alkotóközösség mutatkozik be. A Népi Díszítőművészeti Kör két csoportja, a hímzők Bogárné Szőke Erika vezetésével, a szövők munkáját Debreczeni János irányítja, valamint a Foltvarró Kör Fehér Károlyné vezetésével, a Csipkekészítő Kört pedig Hernádi Mihályné vezeti. A kiállítást Mezőberény mai textilkincsei címmel Pál Miklósné, a Békés megyei Népművészeti Egyesület és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt létrehozták a népi kézművesek kataszterét. Sajnálattal állapították meg, hogy ma már csak a települések húsz százalékában találják meg ezek képviselőit. Mezőberény büszke lehet rá, hogy ezen a listán az ország első ötven települése közé tartozik. A városban három Népművészet Mestere él, köztük megtalálható hímző, szövő és fafaragó. A megyében hasonló adottságokkal más település nem dicsekedhet, ráadásul Berényben sok Népi Iparművész is él.

 

Pál Miklósné kitért arra is, hogy ezek az alkotócsoportok bizonyítják, hogy érdeklődési körre is lehet építeni közösséget, illetve tevékenységükkel erősítik a lokálpatriotizmust. 

 

Fehér Károlyné bejelentette, hogy a Foltvarró Kör a bölcsődének adományozza A négy évszak fái című kollekciójukat.

 

A kiállítás megtekinthető 2020. szeptember 15-ig, az intézmény nyitvatartási idejében.

 

Scroll to Top