Csete Gyula elmondta, Hentz Lajos Köröstarcsán született 1914. szeptember 4-én, az általános iskola első négy osztályát Köröstarcsán végezte. Édesapja halála után édesanyjával és Teréz nővérével 1924–ben átköltöztek Mezőberénybe. További tanulmányait már Mezőberényben folytatta, itt járt polgári iskolába. Berényben a Gyomai út és a Sugár utca sarkán laktak, ebben az időben itt érték az első élmények a – népélet mindennapi képei -, először itt hallotta a helyi népdalokat. A polgári iskola befejezése után a nagykőrösi református tanítóképzőben szerzett népiskolai tanítói oklevelet. 1935-ben indult el a tanítói pályán, rövid ideig Csárdaszálláson, majd Hódmezővásárhelyen tanította a gyerekeket a hatablaki tanyasi iskolában Vásárhelytől 24 km – re.
Hatvan gyermeket oktatott egyedül, akiktől közben maga is sokat tanult pl. népdalokat, népmeséket. 1939-ig volt a hatablaki tanyasi iskola tanítója, ekkor került egy dunántúli kis faluba, Lábatlanra. Lábatlan az Észak-Dunántúlon található a Duna mellett, hegyes-völgyes határa 1500 hold, lakóinak száma 1800 fő volt. Az Alföld nagy határú településeitől, így Vásárhelytől eltérő kis település volt. 16 évet töltött ebben a kicsiny faluban. Lábatlanon kezdett igazán először néprajzi kutatással foglalkozni. Lábatlani tartózkodás alatt végezte el a budapesti Apácai Csere János Pedagógiai Főiskolán a magyar-történelem szakot.
A főiskola befejezése után 1955-ben jött vissza Mezőberénybe, ahol az I. Sz. Általános Iskolában helyezkedett el. Hazaérkezés első időszaka, a beilleszkedés az új környezetbe nehezen ment, de 962-től már igazgatóhelyettes, ettől kezdve csak szaktárgyait tanította. Arra törekedett, hogy az iskolában szerzett ismereteket később is hasznosíthassák tanítványai. Bámulatos kitartással és lelkesedéssel gyűjtötte a népélet régi tárgyait, nyelvi emlékeit, szellemi hagyatékait. Ebben nagy segítségére volt nővére, Hentz Teréz is. Az általa létrehozott magángyűjtemény és a vezetésével szervezett városi gyűjtemény alapozta meg az Orlai Petrics Soma Múzeum létrejöttét. Sokat segítettek a gyűjtésben az iskola diákjai és tanárai. Az általa vezetett honismereti szakkörrel is szép eredményeket ért el.
Az 1970-es években jelentek meg írásai és dolgozatai különböző kiadványokban, szakmai folyóiratokban. Megjelent írásai: Népi építkezés Mezőberényben, Népviselet, A népművészet emlékei a “Mezőberény története” című kötetben, A mezőberényi szűrhímzések az Etnográfiában, A szűcsmesterség Mezőberényben a Békés Megyei Múzeumok Közleményében kerültek kiadásra.
Munkásságát, tevékenységét a muzeológus szakma és a város is elismerte. Megkapta a Sebestyén Gyula emlékérmet, a Mezőberény 250-ik évfordulójára kiadott emlékérmet, 1990-ben pedig a „Pro Urbe” kitüntetést Mezőberényért. Végtelenül szerény ember volt, megszállottan gyűjtötte Mezőberény néprajzi értékeit. Élete utolsó időszakában nővére, Hentz Teréz halála nagyon megviselte, hiszen elválaszthatatlan volt a két testvér, hamarosan követte ő is szeretett testvérét, nem várva meg a rá kiszabott időt. Békéscsabán halt meg 1990. július 13-án. Sírjuk a köztemetőben található, rajta rövid felirat olvasható „Testvérek”. Ne feledkezzünk meg róla, ápoljuk emlékét!
