Az örökbefogadásról őszintén

Az előadó felhívta a figyelmet arra, mivel örökbeadásról van szó, ez a döntés egy életre szól, így nagyon meg kell azt fontolni azt. Ha valakinél látják, hogy még nem teljesen biztos a döntésben, akkor inkább a nevelőszülőséget javasolják neki. Pálinkás Éva személyes példájáról is beszámolt, az örökbefogadás nehézségeiről, hiszen mint elmondta, három saját gyermeke van, és négy örökbefogadott. Kihívásként említette például, hogy a saját gyermekei jogászként végeztek, az örökbefogadott gyermekei pedig állandó tanulási nehézségekkel küzdenek. Vagy az egyik örökbefogadott gyermeküknek állandó viselkedési zavarai vannak, és sokszor agresszív is. Tehát örökbefogadóként ilyen helyzetekre is fel kell készülni.

 

A rendezvény Mezőberény Város Önkormányzatának EFOP-1.5.3-16-2017-00097 kódszámú projekt „Együtt sikerül!” programjának keretében valósult meg.

 

Scroll to Top