A karácsonyfa-állítás szokásának előzménye lehet az az ókori hagyomány, amikor az örök élet szimbólumainak tekintették örökzöld fákat; koszorúkat, girlandokat készítettek az ágaiból az ókori egyiptomiak, kínaiak és zsidók. A skandináv országokban a ház örökzöldekkel való díszítése is régi hagyomány, az örökzöldekkel a gonosz elriasztását remélték.
A feldíszített karácsonyfa hagyománya hazánkba a bécsi udvar közvetítésével jutott el, először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. Történeti adatok szerint Magyarországon először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1824-ben. A karácsonyfa-állítás szokása magyar nyelvterületen nyugatról kelet felé terjedt. Az ország keleti felében jórészt a második világháború után honosodott meg végleg.
A karácsonyfadísz korábban az alma, dió, házilag sütött sütemények, mézeskalács volt. Az üvegdíszek az 1880-as években jelent meg.
Napjainkban népszerűek a közterületen felállított fák, amelynek előzményeként tekinthetjük a 17. századból ismert szokást, amikor egy központi helyen felállított karácsonyfára akasztottak a szegényeknek és gyermekeknek szánt gyümölcsöket. Réső Ensel Sándor gyűjtése szerint Sáros megyében a földesúr szintén állított karácsonyfát a cselédei számára, szalaggal és gyertyákkal díszítették, ágain a számukra szánt hasznos ajándékokkal.