A hamvazás szertartása a nagyböjti időszak általános bevezetője. A mai szokás szerint a hamut (az előző évben szedett, megszentelt barkát hamvasztják el és annak hamuját használják) a hívő homlokára rajzolja a pap, vagy a fejére szórja, emlékeztetve, hogy porból vagyunk és porrá leszünk újra. Innen kapta a nevét is a nap: „hamvazás”. A hamuval hintés ősi jelképe.
A nagyböjt előtt igyekeztek a zsíros ételeket hamvazószerdáig elfogyasztani, ahogy Kórógyon mondják: „inkább a has fakaggyon, mint az a kicsi étel megmaraggyon”.
A hamvazószerdát szokás „szárazszerda” vagy „böjtfogadószerda” néven is említeni. A Szerémségben már csak krumplilevest és bodagot (lepényféle) készítettek. A következő napot „csonkacsütörtöknek” említik, mert ilyenkor lehetett még elfogyasztani a farsangi ételek maradékát.
A hamvazószerda után húsvétig (kivéve csonkacsütörtököt) a katolikusok sokfelé nem ettek húst, zsíros ételeket (kivéve a várandósok, betegek, úton levők). Az edényeket még a szokásosnál is jobban elmosták, hogy ne maradjon rajtuk hús-, zsírmaradvány, elrakták és csak húsvétkor vettek elő.