Múzeumok Éjszakája

Délután két kerekpártúra is indult. Az Alföld Turista Egyesület a Bodoki Károly Vízügyi Múzeumhoz szervezet kirándulást, Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke pedig az ókerti pincéhez. A szárazbejáróban az R-R duó (Rácz János és Rácz Erik) gitárzenéje fogadta az érkezőket. Egész délután a gyerekeket kézműves játszóház, ugrálóvár és könyvkuckó várta. A Mezőberényi Íjász Egyesület bemutatót tartott, az íjakat többen kipróbálták.

A rendezvényt Siklósi István polgármester nyitotta meg, hangsúlyozta, hogy a hosszúra nyúlt pandémia után ez az első nagyobb esemény a városban. Gratulált a rendezőknek, hogy az elmúlt évtizedben minden alkalommal képesek voltak valami újdonsággal előrukkolni. Az első, 2011-ben megtartott eseményre Henger Péter emlékezett vissza.

A műsorban fellépett a Berényi Népdalkör és a Szlovák Páva, a Mezőberényi Mazsorett Együttes és a ZumBrigád Team. Az utcazenészek között egyre népszerűbb Jimmy és Nika adott nagyon hangulatos akusztikus koncertet. A tüzet a Mezőberényi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja gyújtotta meg. A tűz körül a „Leg a láb” Alapfokú Művészeti Iskola táncosai tartottak táncházat, sokan csatlakoztak a fiatalokhoz. Az éjszakába nyúló rendezvényt Thierre Jimmy tűzzsonglőr műsora zárta.   

A programot két civil szervezet gasztronómiai élményekkel egészítette ki. A Mezőberényi Szlovákok Szervezete slambucot főzött, a Nagycsaládosok Mezőberényi Egyesülete pedig palacsintát sütött.  

A Múzeumok Éjszakájára délután kinyitottak a város templomai.

Scroll to Top