Meggyújtották az első adventi gyertyát

A Mezőberényi Szlovákok Szervezete az elmúlt évek hagyományainak megfelelően most is ez első adventi gyertyagyújtásra – az I. kerületi (német) evangélikus egyházközség szolgálatával – várta a mezőberényieket. A megjelenteket Borgula Györgyné, a szervezet elnöke köszöntötte, megemlítette, ez már a 13. adventi gyertyagyújtás a városban. Az első gyertyát Lázárné Skorka Katalin evangélikus lelkész gyújtotta meg, ő is hirdetett igét. Az egyházközség fiataljai adtak adventi műsort. 

 

December 5-én 11 órakor kezdődik az adventi vásár a ligetben, a második adventi gyertyát – a református egyház szolgálatával – a szokásos helyen és időben, a Berény Szálló előtt 16 órakor gyújtják meg.   

Scroll to Top