A vihar sem akadályozta meg a gyertyagyújtást

Borgula Györgyné, a Mezőberényi Szlovákok Szervezete elnöke köszöntőjében elmondta, az elmúlt 13 esztendőben nem volt rá példa, hogy a Kossuth téren nem tudták volna megtartani a gyertyagyújtást, és megköszönte Marton Mihálynak, hogy befogadta a rendezvényt.

Ezen a délutánon a katolikus egyházközség adott szolgálatot. Az egyik asztalra tett adventi koszorún Benji atya gyújtotta meg a harmadik gyertyát. Az atya igehirdetésében arról szólt, hogy adventben kire és hogyan várunk. Hangsúlyozta, karácsony akkor válik a szeretet ünnepévé, ha örömmel várunk Krisztusra.

A rendezvény végén a szállóból a réztvevők kimentek a Kossuth térre, és ott is meggyújtották a harmadik adventi gyertyát. A negyediket a II. kerületi (szlovák) Evangélikus Egyházközség szolgálatával 2021. december 19-én 16 órakor gyújtják meg.

Galéria

Scroll to Top