Az eltemetett vár – kiállítás

Az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője elmondta, a gyulai Kárpát-medence egyetlen olyan gótikus várkastélya, amelynek legtöbb eredeti építészeti eleme megmaradt. Az épen maradt téglafalak ellenére azért vált szükségessé a kutatása, mert az ezeket körül vevő fából és földből álló palánkvár az idők során a föld alá került. Erre utal a kiállítás címe is. A kutatásra 2015-16-ban került sor. A kiállítás azt mutatja be, hogyan dolgoztak a régészek. Elhozták az 1566-os török ostrom emlékeit: ágyúgolyókat és eredeti palánkszeget.

A kiállításon levetítik a gyulai vár körül elvégzett régészeti feltárások folyamatáról szóló, a helyszínen forgatott kisfilmet. A vándorkiállításnak hat Békés megyei település közművelődési intézménye ad helyet, Mezőberényben a tárlat 2022. április 6-ig tekinthető meg.

Liska András szól arról, ezt az anyagot az Almásy-kastélyban 2017-18-ban egy kiállításon egyszer már a közönség elé tárták. Mivel azt tapasztalták, hogy a gyulai várnak és az Almásy-kastélynak kevés a Békés megyei látogatója, ezért szervezték meg ezt a vándorkiállítást, ezzel kívánják felkelteni az érdeklődést.

Galéria

Scroll to Top