Úti beszámoló Jordániából

Dr. Borgula Ilona szólt arról, hogy járt Aqabában, ez Jordánia egyetlen kikötővárosa és egyben a jordán elit üdülője is, ennek megfelelően alakították ki. Nagy élményt jelentett számára Petra, amely egykor egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. A 7. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Végül az 1800 években egy svájci férfi kutatta fel a homokkőbe vésett várost.

Hasonlóan nagy élmény volt a Holt-tenger is, amely csak a nevében tenger, valójában tó. Egyedül a Jordán-folyó táplálja. Vizének tízszer nagyobb a sótartalma, mint a tengernek, ezért hullámai közt lebeghet a turista. A Holt-tenger fontos gyógyászati hely, vize gyógyítja például a pikkelysömört, az izületi és reumatikus betegségeket.

A bibliai helyek közül megtekintette a Nébó-hegyet, ahol a negyven éves vándorlás után Mózes meglátta a Kánaánt, de oda már nem mehetett be, itt temették el. Az egész Nébó-hegy Mózes emlékhely. Dr. Borgula Ilona szólt arról is, hogy az újabb kutatások szerint Jézust nem a Jordán vizében keresztelték meg, mert akkor a folyó 1500 méter széles volt, hanem a Jordán egyik kisebb mellékfolyójában. Azóta ez zarándokhellyé vált, találtak ott régről templomromokat, és újabb templomokat is építenek.

Galéria

Scroll to Top