Versünnep – kihirdették a vers- és novellaíró pályázat eredményét

A megjelenteket Siklósi István polgármester köszöntötte. Elmondta, fiatalon maga is írt verseket. Talán ma már nehezen hihető, de akkor nehezen kommunikált. A versekben kiírta magából azt, amit nem tudott másoknak elmondani.

Ez alkalommal adták át az év elején az Orlai 200 év jegyében meghirdetett vers- és novellaíró pályázat díjait. A háromtagú zsűri tagjai voltak: Körösi Mihály alpolgármester, Bálint Etelka, a könyvtár vezetője és Molnár Lajos író, a Mezőberényi Hírmondó szerkesztője. A zsűri nevében Molnár Lajos elmondta, örömükre szolgált, hogy a pályázat kiírásával sikerült megmozgatniuk a városban és környékén élő irodalmi alkotókat. Verskategóriában tízen pályáztak, novellákat pedig öten küldtek be.

Túri Andrea az intézmény igazgatója ismertette az eredményt. A vers kategóriában Katona Katalin győzött, második lett Bereczki-Ökrös Anett, a harmadik helyen Kovács Máté végzett. Különdíjban részesült Bancsi Árpád István. Novella kategóriában Molnár Katalin végzett az élen Andó István és Székely Dániel előtt. A beérkezett pályamunkák hamarosan az OPSKMM honlapján lesznek olvashatók.

Helyi verskedvelők olvasták fel kedvenc szövegüket, majd Kecskés Tímea és Sándor Dávid, a Madách Színház művészei „József Attila szerelmi költészete” címmel adták elő összeállításukat.

Galéria

Scroll to Top