Megújult a holokauszt emlékmű

Köszöntőjében Siklósi István polgármester elmondta, miként a többi népirtás, a holokauszt is értelmetlen volt, és köszönetét fejezte ki, hogy a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület (MEHETE) és az OPSKMM évek óta megemlékezik róla. Siklósi István megemlítette azt is, hogy a Mazsihisz országszerte zsidó emlékhelyeket keres, így szóba került az a gyár is, ahol annak idején a gettót kialakították.

 

A holokausztról rövid történeti áttekintést adott Henger Péter, a MEHETE elnöke. Kifejtette, az első zsidók a 19. század közepén érkeztek Mezőberénybe, 1865-től már képviselőt küldtek a községi elöljáróságba. Létszámuk 1870-re 190-re emelkedett, és 1879-től 1914-ig elemi iskolát működtettek. Közösségük jelentős szerepet töltött be a település gazdasági és társadalmi életében, ügyvédként, orvosként dolgoztak, gyártulajdonosok voltak. Sajnos, az 1930-as évektől megerősödtek a szélsőséges szervezetek, már 1942. tavaszán húsz férfit munkaszolgálatra hívtak be. A Weisz-féle szövőgyárban 1944. május 12-én alakították ki a gettót. Innen előbb Békéscsabára vitték őket, és onnan kerültek Auschwitz-Birkenauba. Közülük csupán ketten tértek vissza, egyikük, a 94 éves dr. Szegő György Ausztráliában él.

 

Henger Péter felolvasta dr. Szegő Györgynek a visszaemlékezőkhöz írott üzenetét. A MEHETE elnöke szól arról is, hogy a mezőberényi zsidók emlékműve 1947-ben készült el, ezt most nagyrészt dr. Szegő György adományából, illetve intézmény, civil szervezet és több magánszemély hozzájárulásával felújították.

 

Csete Gyula, muzeális gyűjtemény szakmai vezetője Pilinszki János verseiből szavalt.

 

A jelenlévők a megemlékezés kövét helyezték el az emlékművön, majd egy rövid megemlékező videót néztek meg.

Scroll to Top