Gyermek- és kisegyüttesek találkozója

A programon 14 csoport vett részt, délelőtt próbákat tartottak. Akiknek épp nem volt elfoglaltsága, azok fakultatív programokon vehettek részt, így lovas kocsival kimehettek a Madarász-tanyára, a muzeális gyűjteményben szórakoztató játékok: ügyességi, pingpong és csocsó várta őket, illetve Csete Gyula néprajzos, muzeológussal pincesétán vehettek részt. A gyűjtemény udvarán Diószegi Eszter grafikusművész kézműves foglalkozást tartott.

Az együttesek versenyműsora ebéd után kezdődött. Siklósi István polgármester köszöntőjében elmondta, örömteli, hogy Mezőberény olyan kultúrával bír, hogy más településről is kíváncsiak rá. Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége elnöke elmondta, ez nem verseny, hanem fesztivál, ahol a kisegyüttesek bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítést nyerhetnek el. A fellépő együtteseket a Suttyomba zenekar kísérte.

Míg a zsűri értékelt, Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tehetségműhelye Petőfi János vitézéből készült táncjátékot adott elő.

A háromtagú zsűri: Szűcsné Urbán Mária néptáncpedagógus, a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója; Tiszai Zsuzsanna néptáncpedagógus, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetője és Szarka Zsolt néptáncpedagógus, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes vezetője értékelése alapján kihirdették az eredményt.

Ezüst minősítést kapott a „Leg a láb” Alapfokú Művészeti Iskola Túri Csillagszeműek csoportja és a gyomaendrődi Bokrétások Néptáncegyüttes. Arany minősítésben részesült a Kis-Berényke Táncegyüttes, a Kistabán Táncegyüttes, az orosházi Kisharang Néptáncegyüttes, a Hétpróbás Néptánciskola Kétpróbások csoportja, az újkígyósi Galiba Táncegyüttes Zsiba csoportja és a gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Szinkópa csoportja. Kiemelt arany minősítést érdemelt ki a Berecske Táncegyüttes, a Belencéres Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja, a Hétpróbás Néptánciskola előképzőjének 2. csoportja, a Galiba Táncegyüttes Papatyi csoportja, a Tabánka Táncegyüttes és a Hétpróbás Néptánciskola Rábai Táncegyüttese.

A zsűri számos különdíjakat is odaítélt. Különdíjat vehetett át Farkas Tamása a Kistabán Táncegyüttes „Lucák” című koreográfiájáért, a Galiba Táncegyüttes Papatyi csoportja „Kecskekeresés” című összeállítása színpadi előadásáért, a Túri Csillagszeműek csoport saját kultúrájuk ápolásáért. A Rábai Táncegyüttes meghívást kapott Gyulára, a Körös-völgyi Sokadalom rendezvényére, míg a Belencéres Néptáncegyüttes és a Tabánka Táncegyüttes a gyulai országos néptáncfesztiválra.

Galéria

Scroll to Top