Gyermek és ifjúsági szólótáncverseny

Köszöntőjében Körösi Mihály alpolgármester arról beszélt, hogy tegnap a kisegyüttesek versenyében a csapattagok segíthették egymást, míg a szólisták csak magukra hagyatkozhatnak. Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége elnöke azt hangsúlyozta, hogy a megyei versenyek legalább olyan fontosak, mint az országosak, csak ezek családias hangulatúak. A versenyzők nem egymással, hanem magukkal versenyeznek.

Az eredményhirdetésen a lányok arany, ezüst és selyem gallér, a fiúk pedig arany, ezüst és selyem paszomány minősítést vehettek át. A mezőberényiek közül arany minősítést kapott Szépe Bálint Levente, illetve a Tokaji Zsófia –  Babinszki Panna és a Musztafa Amira – Styasznyi Janka páros. Ezüst minősítésben részesült az Andrejsi Zsuzsanna – Sík Luca, a Mészáros Lorette – Machó Hanna Réka, a Gyaraki Andrea – Eger Ádám és a Perei Viktória – Egyed András páros. Selyem minősítést kapott a Bene Liliana – Képíró Bernadett és a Molnár Auróra – Kulich Dávid páros. Különdíjként a Tokaji Zsófia – Babinszki Panna páros meghívást kapott a szarvasi Körös-menti Néptánctáborba.

A megmérettetésre három szólista és 18 páros vállalkozott, ez utóbbiak közül kilenc mezőberényi volt. A produkciókat korcsoportonként mutatták be, a látottakat három zsűritag bírálta el: Szűcsné Urbán Mária néptáncpedagógus, a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója; Tiszai Zsuzsanna néptáncpedagógus, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetője és Szarka Zsolt néptáncpedagógus, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes vezetője. A táncosoknak a Suttyomba zenekar húzta a talpalávalót. Míg a zsűritagok értékeltek, a gyerekek a Tücsökvár játszóházban szórakoztak.

Galéria

Scroll to Top