Advent első vasárnapja

A gyertyagyújtáson az I. kerületi Evangélikus Egyházközség adott szolgálatot. A megjelenteket Mertz Judit köszöntötte, elmondta Mezőberényben a három történelmi egyház négy gyülekezete szolgálatával immár tizennégy éve emlékeznek meg erről az ünnepről. A koszorún az első gyertyát Lázárné Skorka Katalin evangélikus lelkész Mertz Judittal gyújtotta meg. Lázárné Skorka Katalin igehirdetésében hangsúlyozta, mi, emberek az ígéreteinkről gyakran megfeledkezünk, de amit Isten mond, az úgy van. Az advent nem a várakozás, a készület ideje, hanem az Úr érkezéséé, mert megígérte.

Befejezésként az egyház fiataljai szaloncukorral kínálták meg a jelenlévőket.

 

Advent első vasárnapján, 2022. november 27-én az Orlai ház a Kossuth téren, az árkádok alatt most is megrendezte hagyományos kézműves kirakodó vásárát, illetve a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Mezőberényi Szlovákok Szervezete is megtartotta az adventi gyertyagyújtást. A vásárra közel húsz kézműves pakolt ki, érdeklődők is szép számmal jöttek.

Galéria

Scroll to Top