Dr. Hudák Julianna kiállítása

Dr. Hudák Julianna mezőberényi lakosként, szülővárosában végezte tanulmányait, az általános iskolában Hathy Zsolt, a Petőfi Sándor Gimnáziumban pedig Várkonyi János tanárok inspirálták fejlődését. A tehetségét jól jelezte, hogy a különféle rajzversenyeket mindig helyezéssel zárta. Alkotóvágya tanulmányai és munkája mellett is megmutatkozott, Topor András festő-grafikus művész irányításával csiszolta tudását. A családi élet és a karrier folyamatosan háttérbe szorította az alkotói szabadságát, végül az egészsége és a feltöltődés érdekében 2019-től nem hagyja magát, és folyamatosan alkot. A dinamikus ecsetkezelés hatására az emberi alakjai életre kelnek, szinte vibrálnak. Alkotásaiból sugárzik az élet szeretete, és ebből a tárlat megtekintői is részesülnek.

Pócs Petra szavalatával színesítette az eseményt. Az alkotó köszönetet mondott az intézménynek a kiállítás megrendezéséért.

A tárlat október 31-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.

A megnyitót vissza nézhetik itt.

Album

Scroll to Top