PETŐFI 200 Szabadság, Szerelem


Együtt utaztunk!

Rékasi Károly egy óra időtartamú előadását maga állította össze, ebben Petőfi Sándor: Útirajzok című naplójára támaszkodott, ez adta a produkció gerincét. A színművész egy évnyi országjárást egy órába sűrített. Előadásában a közönséget útitársakként vonta be. 

Petőfi úti leveleit barátjához, Kerényi Frigyeshez írta, ám azokat soha nem küldte el a címzettnek, így váltak ezek “fiktív” írásokká. A levelek közben versek hangzottak el. 

Az előadás szerves részét képezték a történetet alátámasztó, az adott helynek a hangulatát idéző audio-vizuális betétek, valamint a Zeneakadémián diplomázott Somlai Valéria zongoraművésznő élő zongorajátéka is.

Rékasi Károly teltházas műsora maradandó élményt nyújtott a mezőberényi közönségnek. 

Galéria

Scroll to Top