Változások a sürgősségi ellátásban

Az Orlai Ház Városi Nyugdíjas Klubja meghívására Guti Ambrus, a Mezőberényi Mentőállomás vezetője tartott előadást 2024. február 7-én a sürgősségi ellátásban tapasztalható változásokról.

Elmondta, szükség estén hívhatjuk a 112 egységes, nemzetközi segélyhívót. Ott először is mutatkozzunk be, mondjuk el, honnan beszélünk, csak azután térjünk rá, hogy mi is történt. Innen kapcsolhatják a mentőket, a tűzoltókat és a rendőröket is.


Guti Ambrus szólt arról, Békés vármegyében tavaly május 1-től vezették be a mentőszolgálat által menedzselt ügyeleti rendszert. Ezt az 1830-as hívószámon érjük el. Ha ezt a számot tárcsázzuk, akkor legelőször egy gépi hang kéri, hogy a telefon billentyűzetével üssük be településünk irányítószámát. A vonal végén a mentőszolgálat irányító csoportját találjuk. Itt ellátásként kaphatunk tanácsot, ha képesek vagyunk rá, akkor bemehetünk az ügyeleti pontra, vagy kiküldhetik az orvosi ügyeletet, avagy a mentő érkezik ki. Mezőberényhez legközelebb Békésen van ügyelet. Ezt a 112-es segélyhívón keresztül hétközben 16-tól 22 óráig érhetjük el, illetve hétvégén és ünnepnapokon 8-tól 14 óráig.


A mentőállomás vezetője megemlítette, szolgálatuknak van egy ingyenesen letölthető mobil applikációja. Ha ebbe beírjuk nevünket, betegségünket, gyógyszerérzékenységünket, akkor híváskor ezeket az adatokat az irányító csoport látja, sőt a pontos helyünket is. Ha a bajba jutott a telefonálást nem tudja befejezni, akkor az irányítók kétszer visszahívják. Erről az applikációról nagyon jó a tapasztalatuk. 


Guti Ambrus kitért arra is, baj esetén, míg a segítség megérkezik, addig szükség esetén vérzést állíthatunk el, a légutakból az idegen testet távolíthatunk el, illetve elsősegélynyújtással a leállt légzést újra is indíthatjuk. Az előadó munkatársai segítségével ennek módját be is mutatta.

A rendezvényt vissza nézhetik a Youtube-on

Galéria

Scroll to Top