Zorán koncert

Zorán, a magyar könnyűzene klasszikusa 64 éve áll a színpadon, 2024. március 26-án eljutott Mezőberénybe is, a Turné 24 második állomásaként az Orlai házban adott teltházas koncertet. Mint azt az előadóművész a koncert elején elmondta, bár több évtizede rendszeresen turnézik, ennek ellenére először jár Mezőberényben, és hálás a meghívásért.
 
Zorán a kiváló zenésztársaival a tőle megszokott igényességgel adta elő az elmúlt évtizedekben megismert és megszeretett slágereit. A közönség több számot az első hangok után tapssal üdvözölt. A koncert végén Zoránt zenésztársaival együtt többször visszakövetelték a színpadra, a végén pedig felállva tapsolták meg őket.

Galéria

Scroll to Top