Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján

A nemzeti összetartozás napján, 2024. június 4-én a Városháza előtt emlékeztek meg a trianoni békediktátum 104. évfordulójáról. 

A megjelenteket Túri Andrea, az Orlai ház igazgatója köszöntötte. Halász Béla testvérvárosunk, Gúta polgármestere megemlékező beszédében hangsúlyozta, az igazságtalanságot nem lehet megszokni. Hogy a trianoni döntés igazságtalan és elhibázott volt, bizonyítja az is, hogy az utódállamok közül akkori formában már csak egy, kettő létezik. Elődeink egyik napról a másikra másodrendű állampolgárrá váltak, és anyanyelvüket csak otthon használhatták. A szívükbe vésett ősi érzés, a magyarságtudat hátránnyá, sőt bűnné vált. Mindezek ellenére ma nincs bennünk sem harag, sem gyűlölet, csak emlékezni akarunk, és részei maradni a nemzetnek, amely identitásunkat adja. Ezt a célt szolgálják a testvérvárosi kapcsolatok, például Gúta és Mezőberény között is. A nemzeti összetartozás érzését nem lehet úgy felszabdalni, ahogy egy országot.  

Műsort adtak a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola 6.b osztályos diákjai. 

A megemlékezés végén a résztvevők a Városháza előtti térre rajzolt történelmi Magyarország vázlatos térképén helyezték el mécseseiket, illetve a világháborús emlékművön virágcsokraikat. 

A megemlékezést vissza nézhetik a Youtube-on.

Galéria

Scroll to Top