A Mezőberényi-Békési Falbontók Klubja egy újabb közismert személyt látott vendégül április 22-én, Tímár Éva Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész személyében.
A színművésznő egy rövid felvezetéssel kezdte a beszélgetést, ahol kifejtette, hogy a színész olyan emberfajta, aki nem tud beszélni, ennél fogva az írókhoz fordul segítségért. A bevezetést követően életéről tudhattunk meg többet. Pályájának kiválasztása gyermekkorának első pécsi színházi látogatásának köszönhető, annyira lenyűgözte a színház világa. Általános iskolában számos versmondó versenyen vett részt és ért el kiváló eredményeket. Középiskolás tanulmányai alatt műkorcsolya iránti szeretete miatt magántanuló lett. Így jelentkezett 1957-ben a Színművészeti Főiskolára, ahova érettségi nélkül, 16 évesen nyert felvételt, majd 1961-ben szerezte meg diplomáját.
Pályája során az ország minden megyéjében állt színpadon. Szerepelt filmekben és sorozatokban is, mint például a Te rongyos élet, vagy napjaink egyik közkedvelt magyar sorozatában, A mi kis falunkban, mégis a színházi életet érzi jobban magáénak. Elmondása alapján lehetősége volt a világirodalom csodáit színpadra vinni – mindig nagy sikerrel-, azokkal a társulatokkal, melyeknek tagja volt. Számtalan Shakespeare, Csehov és más írók darabjaiban is szerepet játszott. Szó esett neves pályatársairól, többek között Latinovits Zoltánról, Bujtor Istvánról, Pogány Juditról, valamint Hofi Gézáról. Utóbbiról elmesélt egy megmosolyogtató történetet is.
A beszélgetés során egy kis betekintést is nyerhettünk A mi kis falunk forgatásának mindennapjaiba; a helyiek és a stáb mindennapjairól, a nehézségekről és a boldog pillanatokról.
Az eseményt szavalással színesítette, Tóth Árpád: A holdkórós apród története című versét, majd záróakkordként Örkény István: Nápolyi című egyperces novelláját adta elő, melyek a közönség nagy tetszését nyerték el.