Elrajtolt a kézműves tábor is

Az Orlai ház napközi jellegű, kézműves tábora 2025. július 14-én kezdődött és 18-ig tart. Tematikája szerint a diákok a héten az afrikai élővilággal és életmóddal foglalkoznak Diószegi Eszter grafikusművész vezetésével, illetve az Orlai ház munkatársaival. Az első napon reggel rögtön balesetvédelmi oktatással kezdtek, majd általuk díszített, saját névtábláikat készítették el. Ezt követően egy csíkok nélküli zebrára kellett csíkjait ráfesteni, ki-ki saját fantáziáját is beleálmodta. Készült sablon alapján egy oroszlánfej is, melynek sörényeit műanyag villával alkották meg. Az ebéd utáni szieszta idején a mesefilm nem is lehetett más, mint az Oroszlánkirály.