A Múzeumi esték előadássorozat keretében Étkezési szokásaink változásai címmel Csarnai Erzsébet élelmiszermérnök tartott előadást október 21-én az Orlai házban. Az előadó bevezetőjében megfogalmazta, az étel nem csak éhségünk csillapítására való, hanem egészségünk megőrzésére és betegségünk megelőzésére is szolgál, sőt kellemes illatával, ízével lelkünket is táplálja.
Csarnai Erzsébet előadásában áttekintette, hogy az utóbbi száz évben miként változtak a táplálkozási szokások. Kifejtette, hogy 1925 és ’45 között a nyersanyagok nagy részét mindenki megtermelte magának, így szezonális élelmiszereket fogyasztottak, a húsevés nem volt mindennapos. Ezzel szemben a második világháború és ’90 között több mint a duplájára emelkedett a hús mennyisége, emellett növekedett a feldolgozott élelmiszerek, illetve a konzervek és félkész termékek aránya is. Az 1990 és 2004 közötti időszak jellemzője, hogy a multi élelmiszerlácok térhódításéval megjelentek az import és gyorsételek. Ekkor időhiány miatt már kevesebben főztek otthon, egyre többen választották a csomagolt élelmiszereket. 2004 és 2020 között elterjedtek az energia- és sógazdag élelmiszerek, a cukros italok és a feldolgozott húsok. A gyümölcslevek nagy részét a cukros italok szorították ki.
Az előadó megfogalmazta, az legutóbbi időszakot (2020-tól napjainkig) kettős tendencia jellemzi. Egyrészt az urbanizáció, a feldolgozott élelmiszerek magas aránya miatt sok az elhízott és a metabolikus betegségben (anyagcserezavarban) szenvedő. Másrészt növekszik az érdeklődés a helyi, a bioélelmiszerek, a növényi alapú táplálkozás iránt. Divattá vált a tradicionális ételek újragondolása.