Gyermek- és kisegyüttesek találkozója

A találkozót Várfi András, a megyei önkormányzat társadalmi megbízatású alelnöke köszöntötte, házigazdaként köszöntőt mondott Siklósi István polgármester.  Gyalog László, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége elnöke megbyitójában azt hangsúlyozta, a néptáncosoknak a hagyományt nem őrizniük kell, hanem a parazsat lángra lobbantaniuk.

 

A délelőtt 13 együttes mutatkozott be a zsűri előtt, délután pedig nyolc. A két bemutató között a gyerekek népi játékokban próbálhatták ki ügyességüket. A program késő délután táncházzal fejeződött be.

A mezőberényi fellépők közül  Berecske Táncegyüttes ezüst, Kis-Berényke Táncegyüttes arany minősítést kapott. 

 

Scroll to Top