Legyünk toleránsak, figyeljünk egymásra!

A szép számú hallgatóság előtt Pardi Ildikó rendőr alezredes, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára elmondta, országosan az év első tíz hónapjában 13 ezer 882 személyi sérüléssel járó baleset történt, ezekből 453 végződött halállal. Ugyanebben az időszakban Békés megyében 463 baleset végződött sérüléssel, míg tavaly 17 haláleset történt, az idén 13.

Benkő Mihály, a Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki és Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezető-helyettese azt hangoztatta, a balesetek túlnyomó többsége emberi gondatlanságból ered, csupán fél százalékuk műszaki problémából. Fiataloknál az átlagos reakcióidő 0,7 másodperc, idősebb korra ez jelentősen megnőhet.

Sznyida László, a Dél-alföldi Közlekedési Központ üzemvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a busszal utazók felszállás után minél hamarabb üljenek le, ha ez nem lehetséges, akkor kapaszkodjanak, mert a legtöbb baleset a buszok elindulásakor történik. Ha valaki kerekes székkel akar utazni, akkor ezt telefonon előre jelezze a békéscsabai buszpályaudvaron, és akkor ennek megfelelő buszt küldenek.

Guti Ambrus mentőtechnikus, a mezőberényi mentőállomás vezetője kitért arra, hogy állomásuk 2015 decemberében kezdte el a munkát, két gépkocsival és 14 munkatárssal dolgoznak. Eddig összesen 1680 feladatot láttak el, ez napi négy-öt szállítást jelent. Kiemelte, a csontritkulás miatt idős korban különösen veszélyesek a balesetből adódó sérülések. Magyarországon naponta hatvan ember hal meg szívleállás miatt, közülük negyvenet újraélesztéssel vissza lehetne hozni. Ezért tartanak újraélesztési bemutatót, amit az érdeklődők ki is próbálhatnak.

A résztvevőknek játékra is módjuk nyílt, egy házaspár azt próbálhatta ki, hogy menyire ismerik egymás közlekedési szokásait. Majd négy csapat a KRESZ-tudását mérhette össze. 

 

Scroll to Top