A nemzet aranyai – Mezőberényi Filmklub
A Mezőberényi Filmklub keretében, zárt körben vetítették le 2025. május 10-én az Orlai házban „A nemzet aranyai” című filmet. A nézők között minden korosztály képviseltette magát, egy lelkes kis csapat […]
A Mezőberényi Filmklub keretében, zárt körben vetítették le 2025. május 10-én az Orlai házban „A nemzet aranyai” című filmet. A nézők között minden korosztály képviseltette magát, egy lelkes kis csapat […]
Tanulj meg fiacskám komédiázni! címmel 2025. május 7-én zenés kabaréestet adott az Orlai házban Türei Márk, Mestyán Erik és Havasi Klára, ez utóbbi a megbetegedett Váry Károly helyettesítette. A
Az Orlai ház az idén is gazdag programmal várta a ligetbe a majálisozókat. Már korán elkezdődött a városi főzőverseny, ez az idén diákönkormányzat csapatával egészült ki. A megmérettetésbe 13 közösség
Az Orlai ház 2025. április 30-án tartotta meg – a majálist megelőző – hagyományos fáklyás felvonulását. A Kossuth téren bemutatót tartott a Mezőberényi Mazsorett Együttes és a Dance Fanatic Ladies
A Mosolygó Központi Óvoda az Orlai házzal 2025. április 28-án – a Föld napja jegyében –tartotta meg jubileumi, tizedik zöldág-járását. A szervezők ezzel a rendezvénnyel bolygónk természeti kincseit és szépségét
A közelgő anyák napjára hangolódva 2025. április 27-én Wolf Kati zenekarával élőzenei akusztikus koncertet adott az Orlai házban. Az énekesnő már gyakorlott előadóként – első nagylemeze a „Wolf-áramlat” 2009-ben jelent