Tizenhét személyes Ford kisbuszt kaptak

A XX. Berényi Napok keretében 2016. augusztus 18-án az OPSKK Muzeális Gyűjteményében Dankó Béla, az MLSZ elnökségének tagja, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke nyitotta meg a Berényi Gyermek FC relikviák című kiállítását, az egyesület megalakulásának 15. évfordulója alkalmából.  

Testvérvárosi találkozó

A XX. Berényi Napok keretében 2016. augusztus 19-én az OPSKK Muzeális Gyűjtemény udvarán testvérvárosi találkozót tartottak.  Mint azt Siklósi István polgármester köszöntőjében elmondta, a hivatalos testvérvárosi kapcsolatokban az idén több kerek évfordulót is ünnepelnek, Gronauval 25, Gútával 15, Csantavérral 10 éve írták alá az erről szóló szerződést. Hamarosan kerek évfordulóhoz érnek a másik két testvérvárossal is, hiszen Münsingennel 23, Szovátával pedig 14 éves múltra tekint vissza Berény testvérvárosi kapcsolata. 

Közös a gondolkodás, a szellemiség

A XX. Berényi Napok keretében 2016. augusztus 19-én az OPSKK Művelődési Központjában Ván Hajnalka művészettörténész nyitotta meg az V. Mezőberényi Művésztelep alkotóinak Lépésről lépésre című tárlatát. 

Az ember szépsége, érzelmei

A XX. Berényi Napok keretében 2016. augusztus 18-án az OPSKK Művelődési Központjában Braun Adél nyitotta meg Braun Ági – ÉLETÚT című fotókiállítását. 

Belső tájakon

A XX. Berényi Napok keretében 2016. augusztus 18-án az OPSKK Művelődési Központjában Hegedüs János festőművész, a kiállító édesapja nyitotta meg Hegedus Ioan Andrei SZÍN/FORMA című kiállítását. 

Sokoldalú berényi alkotók

A XX. Berényi Napok keretében augusztus 17-én az OPSKK Művelődési Központjában Körösi Mihály, a Humánügyi Bizottság és a Települési Értéktár Bizottság elnöke nyitotta meg a Mezőberényi alkotók palettája című kiállítást.  A tárlaton bemutatkozik az intézmény díszítőművészeti köre, foltvarró szakköre, illetve a csipkekészítő szakköre, továbbá Tűzben olvadt színek címmel Gugolya Márta tűzzománcai és Kovácsné Osán Ágnes kerámiái láthatók. 

Anyagfigurák a konyhaasztalról

A XX. Berényi Napok keretében augusztus 15-én az OPSK Művelődési Központjában az eddig festőként ismert Beke Kata szobraiból készült „Agyagfigurák az asztalomról” című kiállítást Nagy Ferenc, a Baráti Egylet Mezőberényért korábbi elnöke nyitotta volna meg, de ő – sajnos – betegsége miatt nem tudott az eseményen részt venni, így szavait Fábián Zsolt, az intézmény igazgató-helyettese tolmácsolta.   

Kajak felhívás

Töltsd a mezőberényi kajakosokkal a szombat délelőttöt!

OPSKK Erzsébet Tábor előjelentkezési felhívás

13754603_672528846227740_254281206_n.jpg

Erzsebet_tabor.JPG

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ az Erzsébet program keretében

Napközis Erzsébet-tábor

megrendezésére nyújt be pályázatot.

A pályázatunkat a 6-14 éves korosztály számára, 2016. augusztus 8-12. között,  hétfőtől péntekig 8.00 és 16.00 óra között megrendezésre kerülő táborra nyújtjuk be. 

Scroll to Top