Mit üzennek a csillagok?

A természetben élő ember tudta – még néhány száz évvel ezelőtt is – hogy a csillagos égbolt üzeneteket hordoz. Ezt ismerve jobbá tudták tenni maguk és szeretteik életét – hangoztatta Paksi Zoltán asztrozófus 2015. május 6-án az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban megtartott előadásán.

 

Megszépült a muzeális gyűjtemény kapuja

Köszönet Barna Mártonnak és az önkénteseknek, hogy szabad idejükben a muzeális gyűjtemény kastély kapuját lefestették. Így a festés után a kilincs és a zár is megújulhatott. A zárat Hajdú János újította fel.  

 

A megye és Berény újratelepítése

A Múzeumi esték rendezvénysorozat keretében Az újratelepülő Mezőberény határának kialakulása, avagy 300 éve szerveződött újjá Békés megye címmel 2015. április 30-án Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke tartott előadást az OPSKK Muzeális Gyűjteményében. 

Segítettek a térfigyelő kamerák

Tavaly 2013-hoz képest csökkent a bűncselekmények, a tulajdon ellen elkövetett szabálysértések, illetve a közlekedési balesetek száma – hangsúlyozta 2015. április 29-én az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban, az intézmény és a Városi Nyugdíjas Klub szervezésében megtartott rendőrségi fórumon Jakusovszki Zoltán rendőr alezredes, őrsparancsnok.

Scroll to Top