Az OPSKK-ba is megjött a Mikulás!

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központba is megérkezett a Mikulás 2014. december 6-án. A Mikulás várásaként a színházteremben a Nyulambulam zenekar adott műsort, ebbe a gyerekeket is bekapcsolta, énekeltette, táncoltatta, rajzoltatta őket. A műsor végére megérkezett a Mikulás a Krampusszal. Több gyermek is vállalkozott arra, hogy verset mondjon nekik. Végül a Mikulás a Krampusszal együtt kiosztotta a várva várt csomagokat.

Az előtérben a karácsonyi vásár, illetve baba- és gyermekruha börze volt. Az eseményről készült fotók megtekinthetők a képtárban

 

 

Nyugdíjas Mikulás parti

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Nyugdíjas klubja 2014. december 5-én Mikulás partit tartott a Tópart étteremben. 

Az eseményről fotók a képtárban

Fogyatékkal élők a színpadon

A Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület immár 10. éve rendezi meg Mezőberényben a Fogyatékosok Nemzetközi Napját, az idén erre 2014. december 3-án került sor az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban. A jelenlévők megtapasztalhatták, hogy a fogyatékkal élők problémájukat elfogadva milyen felszabadultan vállalják fel a színpad nyilvánosságát, és énekelnek, táncolnak, egyáltalán örülnek az életnek.

Tücsök Peti hozta el meséit

Az OPSKK Könyvtára „Mesélj nekem!” című rendezvénysorozatában 2014. november 28-án Berényi Nagy Péter, ismertebb nevén Tücsök Peti olvasott fel Álmot hozó mesék című kötetéből, színpadhoz szokott személyként a mesék előadásába a gyerekeket is bevonta. A mesékhez kapcsolódóan rajzolt is a közönségének, ajándékként hozott a rajzaiból, ezeket a gyerekek kiszínezték. Végezetül a gyerekek sógyurmából formálták meg a mesefigurákat. 

Első világháborús fotókkal gazdagodott a muzeális gyűjtemény

A Múzeumi Esték keretében 2014. november 27-én a résztvevők az I. világháború centenáriumáról emlékeztek meg az OPSKK Muzeális Gyűjteményében. Körösi Mihály helytörténész, az önkormányzat humánügyi bizottságának elnöke nyitotta meg a Magyar tüzérek az orosz fronton című fotókiállítást. 

Scroll to Top