HOLNAP, AZAZ KEDDEN
A programot a 479/2020. (XI. 3.) számú Kormányrendeletben foglalt intézkedések (maszk, fertőtlenítés, 1,5 m védőtávolság) szerint tartjuk meg.
Szent Péter esernyője – vígjáték
A programot a 479/2020. (XI. 3.) számú Kormányrendeletben foglalt intézkedések (maszk, fertőtlenítés, 1,5 m védőtávolság) szerint tartjuk meg.
Gesztesi Máté életbevágó kérdései
Gesztesi Máté Életbevágó kérdéseim címmel 2020. november 4-én tartott előadást a Művelődési Központban.
Beszélgetés a helytörténeti kutatásról
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2020. november 3-án az OPSKMM kerekasztal-beszélgetést szervezett a helytörténeti kutatásokról a Könyvtárban. A kutatók részéről Henger Péter – ő az internet segítségével virtuálisan – , Kisari Miklósné és Körösi Mihály vett részt a beszélgetésben, a beszélgetést Bancsi Árpád történelemtanár vezette le.
Táncvizsga
A közel ötven tánciskolás vizsgáját 2020. október 30-án tartották meg a Művelődési Központ színháztermében.