Nyári Napközis Erzsébet-tábor

Logo.png

Az Orlai  Petrics Soma Kulturális Központ az Erzsébet program keretében 

1-8. osztályos gyermekek számára

Nyári Napközi Erzsébet – tábor

megrendezésére nyújt be pályázatot. 

A legszebb konyhakertek

Csatalkozva Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” országos programhoz – az elmúlt évhez hasonlóan – az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ az idén is meghirdeti „A legszebb konyhakertek Mezőberényben” akciót.

Tavaszköszöntő zöldágjárás

A Mosolygó Központi Óvoda az Orlai Petrics Soma Kulturális Központtal és a „Leg a láb” Művészeti Iskolával közösen április 28-án – a Föld napja alkalmából – tavaszköszöntő zöldágjárást tartott. A menetet két lovas vezette, és a Mosolygó Központi Óvodától a Berény Szállóig tartott. A szálló előtt az érdeklődőket Kreiszné Szilágyi Tünde, a Mosolygó Központi Óvoda vezetője köszöntötte. Elmondta, a zöldágjárást hagyományosan mindig a Föld napja körül tartják meg, a rendezvény ötletadója Hanó Kriszta. Előbb a Mosolygó Központi Óvoda adott Föld napi műsort, majd a „Leg a láb” Művészeti Iskola Berecske csoportja táncolt. Bemutatkozott a Kutyabarátok Közhasznú Egyesülete és a Nyeregben Alapítvány. A Föld kincseiből termelői és kézműves vásárt tartottak. A Mezőberényi Orlai Népfőiskola Egyesület a játszóházzal fogadta a kicsiket. A rendezvény végén a vendégeket mosolygós süteménnyel és teával kínálták meg. 

Örömfoci 2017. május 1-jén

Az elmúlt évhez hasonlóan a majálisonaz idén is lesz örömfoci. A szervező három korosztályban április 26-ig várja a csapatok nevezését. 

Gréta slammel Debrecenben

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ és a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2017. április 19-én rendezte meg az I. Berény Slam Poetry Versenyt a kulturális központ könyvtárában, az új műfaj népszerűségét jelzi, hogy sokan voltak kíváncsiak a produkciókra. A megmérettetést hat fiatal vállalta. A zsűri feladatát a DebreSlam tagjai: Somogyi Tibor, Tóth Marcell és Varga Norbert látták el, kiegészülve a közönség két tagjával.

Scroll to Top