Múzeumi Esték – dr.Borgula Ilona közgazdász előadása

Hányan vagyunk, hányan leszünk? „A világ népességének alakulása 2100-ig” címmel dr. Borgula Ilona közgazdász tartott előadást az OPSKK Muzeális Gyűjteményben. Sokunkat foglalkoztat a bolygónk népességének alakulása. Hányan ember él majd a Földön 2010-ben? Míg Afrika és Ázsia népessége rohamosan növekszik, Európa lakossága a migráció ellenére is csökkeni fog. Magyarország lakóinak száma Európához hasonlóan jelentősen megfogyatkozik az előrejelzések alapján. Szűkebb hazánk, Békés megye és Mezőberény lélekszáma a 21. század végére az országos mutatókhoz képest is a rosszabb lesz. Borgula Ilona előadásban ezekre a kérdésekre is választkaphattunk a demográfiai prognózisokból.

Múzeumi Esték – Domokos Tamás malakológus muzeológus előadása

Csigavonal vagy spirál előfordulása a természetben és az emberi alkotásokban címmel, Dr. Domokos Tamás tanár, malakológus muzeológus tartott előadást. A hallgatóság megismerhette a csigavonal végtelen világát galaxisok spiráljait, az élővilágban előforduló csigavonalakat és névadó csigákat. Az előadás végig vezetett a spirál változatos előfordulásán a természetben és az emberi alkotásokban.

Múzeumi Esték

 

Csigavonal vagy spirál előfordulása a természetben és az emberi alkotásokban

A berényi ,,Napsugár” Zöld Szíves csoport látogatása a muzeális gyűjteményben

A berényi  ,,Napsugár” Zöld  Szíves csoport február 18-án látogatást tett a  muzeális gyűjteményben Falatyné Berkesi Márta tanító néni vezetésével.Egy rövid tárlatvezetést követően farsangi totót töltöttek ki a gyerekek, ezt követően beszélgettünk az ehhez kapcsolódó hagyományokról, népszokásokról is. Majd az ide vonatkozó tárgyakról is halhattak ismertetőt. Zárásként egy kis mézeskaláccsal kedveskedtünk nekik.

Szabó Gyuri bácsi a bükki füvesember előadása Mezőberényben!

 kicsi-Gyuri_bacsi_20160322_ELKELT.jpg

http://gyorgytea.hu/rendezvenyek

Gyuri bácsi előadása Mezőberényben | Mezőberény | 2016. március 22. (17:00)

Mezőberénybe először látogatunk, és nagy izgalommal készülünk. Reméljük, hogy sokakat tud majd Gyuri bácsi “megbabonázni” a szívéhez közel álló bükki gyógynövényekkel, hiszen ezek a növények körülöttünk vannak és a használatuk végtelenül egyszerű. Bízunk benne, hogy előadása mindenkinek segít majd abban, hogy könnyebben eligazodjon a különböző növények és hatásaik között!

Szó lesz többek között az anyagcsere folyamatokról, az emésztőrendszerről, a szív- és érrendszer gyógynövényeiről. Gyuri bácsi a tapasztalatait örömmel osztja meg a hallgatósággal: reméljük, ezen az előadáson is sok hasznos és érdekes dolgot fognak tanulni. Az előadás előtt és után lehetőség lesz a vásárlásra, valamint Gyuri bácsi az előadása után – a szokott módon – kérdésekre is válaszol.

A meghívó és egyben szervező fél regisztrációs jegyet árusít, mely 200 Ft. A jegy megváltható az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban az információs pultnál. Várunk szeretettel minden mezőberényi és környékbeli érdeklődőt.

 

 

Scroll to Top