Kézműves csodák a XXIX. Berényi Napokon

A XXIX. Berényi Napok keretében 2026. augusztus 17-én kézműves alkotók kiállításait nyitották meg az Orlai házban. A tárlaton Kovácsné Osán Ágnes fazekasmunkái, Gulyás Imréné gyapjúszőnyegei és textíliái, valamint a Fehér

XXIX. Berényi Napok – Szent István-napi szentmise

A XXIX. Berényi Napok idén augusztus 20-án veszi kezdetét. Szent István nap alkalmából 2026. augusztus 20-án ünnepi szentmisét és kenyérszentelést tartottak a katolikus templomban. Galéria

Kísérlet az értelmezhetőre

Az idén 13. alkalommal rendezték meg a Mezőberényi Művésztelepet. Idén hat művész, név szerint Bakos Ferenc, Bata Emília, Bácskai Bertalan, Bereznai Péter, Buchholz Zoltán és Papp Zoltán vettek részt a

Perdülj-fordulj néptánctábor – 5. nap

Elérkezett a tábor utolsó napja. A játékos bemelegítés után átismételték a héten tanult figurákat, lépéseket. Mindenki szép fejlődésen ment keresztül a héten. Ebéd után mesedélutánt tartottak, majd a tábort közös

Perdülj-fordulj néptánctábor – 4. nap

Csütörtökön folytatódott a nyírségi táncok tanulása a bemelegítés után. A gyerekek napról napra ügyesebbek, egyre jobban és pontosabban tudják járni a lépéseket. Időközben a gyerekek is összetartó közösséggé válnak és

Perdülj-fordulj néptánctábor – 3. nap

Szerda reggel is bemelegítéssel kezdték a napot, kéz és lábfüggetlenítő gyakorlatokkal színesítve azt. Ezután folytatódott a nyírségi táncok tanulása, időnként ivószünetekkel hűsítve magukat. Az ebédet követően a kedden elkezdett kézműveskedést

Scroll to Top