Hírek

Hírek

Mit süssünk, mit főzzünk az ünnepekre? – receptes füzeteink

Az Orlai ház az ünnepi készülődésben szeretne segíteni a háziasszonyoknak receptes füzeteivel. A „Nagymamáink sütötték” című receptgyűjtemény második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kötete megvásárolható a művelődési központ információs pultjánál.

Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapján, 2022. december 4-én az Orlai ház a Kossuth téren, az árkádok alatt most is megrendezte hagyományos kézműves kirakodó vásárát, illetve a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Mezőberényi Szlovákok Szervezete is megtartotta az adventi gyertyagyújtást.

Advent első vasárnapja

Advent első vasárnapján, 2022. november 27-én az Orlai ház a Kossuth téren, az árkádok alatt most is megrendezte hagyományos kézműves kirakodó vásárát, illetve a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Mezőberényi Szlovákok Szervezete is megtartotta az adventi gyertyagyújtást. A vásárra közel húsz kézműves pakolt ki, érdeklődők is szép számmal jöttek.

Katalin-napi vigasság

Az Orlai ház színpadán november 25-én Balázs Pali közel teltházas koncertjével köszöntötte a Katalinokat és a más nevű hölgyeket, sőt a közönség soraiban ülő férfiakat is. Az énekes immár 25 éve áll színpadon, és az elmúlt negyedszázad legnagyobb slágereiből adott elő válogatást.

BÉRBE VEHETŐ INGATLAN

Az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ (5650 Mezőberény, Fő út 6.) bérbe adja a Mezőberény, Fő út 4-6. szám alatti,  83,72 m2 alapterületű tetőtéri /81,69 m2 hasznos alapterületű/, korábban KTV stúdióként ismert ingatlant 2022. december 1-i kezdéssel. A bérleti díj bruttó 50.000 Ft/hó + közüzemi díjak. 

Scroll to Top