Ezt a napot a néphit szerencsétlennek tartotta, ezért tilos volt mindenféle állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka. Ilyenkor nem gyújtottak tüzet, nem fontak, nem szőttek. Ellenben úgy tartották, hogy aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség. Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk.
A magyarok és a szlovákok egyaránt csak nagypénteken, de akkor szigorúan böjtöltek, ezen a napon nehéz munkát nem végeztek az első csillag feljöttéig. Hagyományos böjti étel volt az aszalt szilvából főzött cibereleves vagy a savanyú korpából készült kisze leves és a mákos guba.
A németeknél a nagyhéten, csütörtöktől szombatig történt a sonka, a tojás és a velős kolbász főzése. Ez utóbbi onnan kapta a nevét, hogy a kolbászhúshoz hozzákeverték a nyers velőt, sima vastagbélbe töltötték, ezt felfüstölték, és húsvétkor főzve fogyasztották. Egy disznóból csak egy-két rövidebb szál készült, az is az ünnepre. A német közösség egy része nagycsütörtökön spenótot főzött, nagypénteken általában böjtöltek, legalábbis részlegesen, ugyanis ez volt az egyetlen böjtnapjuk.
Csete Gyula