Adventtől karácsonyig – 2020. december 5.

Nem értettem, hogy ugyan miért kellene a cipőmet kitakarítani, de elmagyarázta, hogy azért, mert a Télapó csak annak a csizmájába tesz ajándékot, akinek tiszta, s jól viselkedett egész évben. Ha nem, akkor bizony csak virgácsot kap! Ezt már jobban megértettem. A Mikulás nem mindig találta meg a csabai főutcát. Mentségére legyen mondva, akkor még nem volt sétálóutca a hajdani Tanácsköztáraság útja. De azon a télen a nővérem valahogy megneszelte, hogy most bizony erre fog járni a lappföldi jótevő öregapó. És nem is tévedett! Mindannyian kitettük a kitakarított cipőinket, csizmáinkat az ajtó elé a folyosóra, és vártunk. Ki-kilestünk az ablakon, hogy mikor jön már a Télapó. De a nem akart jönni. Én magam már le is tettem róla, mert 5-6 éves gyereknek nagyon soknak tűnik az egy-két óra várakozás. A nővérem bíztatott minket, biztos, hogy az idén jön.

 

Édesanyám kiadta feladatot: fürdés! Legfiatalabbként én mentem először. Igyekeztem vele, mert mi van, ha akkor jön, amikor én még javában fürdök. Szerencsére nem akkor jött! Szép sorban mindenki megfürdött, kicsit már feledtük is, hogy várjuk a Télapót. Már nem emlékszem, hogy társasjátékoztunk vagy bunkert építettünk az emeletes ágyunkból, de arra tisztán emlékszek, hogy egyszer csak a konyha felől zajt, mozgást hallottunk… Rohantunk az ablakhoz, hogy meglessük a Télapót! Csak a segítőit, a krampuszokat sikerült meglátnunk. (Ők fehér ruhában voltak, fejükön szarvacskák, hosszú fekete farkincával, mint a tisztességes krampuszok.) Éppen futottak el a lépcsőház felé, kezükben egy üres kosárral. Csodálkoztam, hogy miért nem lifttel mentek. Lappföldön biztos nincs is lift, hiszen autó sincs, csak rénszarvasos szán. A gondolataim hamar elillantak, mert lenyűgözött a látvány! Itt járt a Télapó! A cipőkben ott mosolyogtak a piros zacskós ajándékok, benne dió, mogyoró, narancs, csokoládé és – a régi papír és alufólia csomagolású – szaloncukor. A csizma másik párjában azért volt egy kis aranyozott virgács is… Biztos, ami biztos! Nem tudhatta a Télapó ennyi gyerek közül ki volt jó, és ki volt olyan, mint én. Azért nem haragudtam a Télapóra, mert ajándékot is kaptam, nemcsak virgácsot…

 

makrapeti

Scroll to Top