Újév – 2021. január 1.

Ezen a napon régen szokás volt újévi jókívánságokat mondani házról házra járva, amiért a háziak kisebb adományokat adtak a köszöntőknek. Azt gondolták, hogy ami újév napján történik az emberrel, vagy amit cselekszik, az egész évben ismétlődni fog – ezért még a betegek is felkeltek az ágyból, továbbá ezen a napon tilos volt bármit is kölcsönvenni vagy kölcsönadni, és tartózkodtak a munkától (mosás, takarítás) és a veszekedéstől. Aki újévkor korán reggel megmosakodott a kútnál, az egész évben friss volt, aki pedig hajnalban elsőként húzott vizet a kútból, az szerencsét hozó „aranyvizet” merített, amiből a családtagokat is megitatták.

 

Előírások, tilalmak: baromfievés tilalma – elkaparná a szerencsét a házból. Ehelyett disznóhúst kell fogyasztani, mivel az „kitúrja a szerencsét”. A lencse, rizs, köles fogyasztása sok pénzt hoz a házhoz. Az első látogató férfi legyen, mert az hozza a szerencsét. Tilos volt mosni, vagy ruhákat felakasztani a házban.

 

Az újévnek számos szerencsehozó jelképe van, például a négylevelű lóhere, a lópatkó és a malac.

Scroll to Top