Ötven év ötven fotója

Virág Mihály fotográfus 50 év – 50 kép című kiállítását Nagy Ferenc nyitotta meg 2018. augusztus 17-én a Művelődési Központban.

Gazdagítják a város értékeit

VII. Mezőberényi Művésztelep Elrejtett idő című tárlatát Ván Hajnalka művészettörténész nyitotta meg 2018. augusztus 17-én a Művelődési Központban.

Időutazás a Várkonyi-életműben

Várkonyi János festőművész városnak ajándékozott 18 alkotásából nyílt kiállítás 2018. augusztus 16-án a Muzeális Gyűjteményben.

Képzőművészek közös munkája

A VII. Mezőberényi Művésztelep keretében kilenc képzőművész 2018. augusztus 9-én kezdte meg a közös munkát a gimnázium kollégiuma épületében. A művésztelep kiállítását 2018. augusztus 17-én 19 órakor nyitja meg Ván Hajnalka művészettörténész a Művelődési Központ emeleti termében.  

Jelentkezés az örömfocira

A Berényi Napok keretében 2018. augusztus 18-n megtartandó ömömfocira jelentkezni lehet augusztus 16-ig.  

Napközis tábor a Művelődési Központban

A Művelődési Központ nyári napközis tábora 2018. július 23-án, hétfőn kezdődött és péntekig tart. A gyerekek délelőtt kézműves foglalkozáson vesznek részt, délután a helyi értékekkel ismerkednek.

Telekom ügyfélszolgálat

A Telekom minden pénteken 9-től 17 óráig ügyfélszolgálatot tart a Művelődési Központban.

Kézműves tábor a Művelődési Központban – első nap

A „Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért EFOP 3.3 .2-16-2016-00106” című pályázati felhívásra benyújtott, „KÖZÖSSÉG-ÉLMÉNY-TUDÁS Gyermek- és ifjúsági kulturális, nem formális, informális fejlesztő programok Mezőberényben” című pályázat támogatásával 2018. július 9-én elkezdődött a Művelődési Központ kézműves tábora.

Új játékok a Művelődési Központban!

Ez év tavaszán tovább bővült az OPSKMM gyermek és ifjúsági játékparkja az – EFOP-1.5.3-16-2017-00097 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” projekt keretében – PlayStation 4 játékokkal, asztali focival, léghokival, pingpongasztallal.

Scroll to Top