VII. Töltött Káposzta Fesztivál

A VII. Mezőberényi Töltött Káposzta Fesztivált 2017. szeptember 16-án tartották meg a Városi Ligetben. Hoffmann Dániel, a Baráti Egylet Mezőberényért elnöke köszöntője után Siklósi István polgármester nyitotta meg a rendezvényt. Szólt arról, hogy a tavalyi fesztiválon Fazekas Sándor miniszter javasolta, hogy a töltött káposzta kerüljön a hungaricumok közé. Mezőberény már tett ennek érekében, ezt az ételt felvette a települési értéktárba, illetve javasolta a megyei értékek közé is.

A kreatív írás csoport folytatja munkáját

A művelődési központban a tavaly ősszel indult kreatív írás csoport folytatja munkáját. A csoport tagjai feladatok, gyakorlatok által a vers- és novellaírás alapjaival ismerkednek meg. 

Scroll to Top