Origami kívül-belül

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ is csatlakozott a „Kultúrházak éjjel-nappal” elnevezésű országos programhoz az Origami kívül-belül című három részből álló projekttel.

Szép Magyar Beszéd verseny

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Könyvtára 2015. február 11-én rendezte meg a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny városkörnyéki fordulóját. A versenyt a korábbi évek hagyományainak és a versenykiírásnak megfelelően bonyolították. A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által – kijelölt kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehetett, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. 

Kincsleletek nyomában – Múzeumi Esték

A Múzeumi esték rendezvénysorozat keretében Kincsleletek nyomában – régészeti emlékek Mezőberényből címmel Liska András  régész muzeológus, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum munkatársa tartott előadást 2015. január 29-én az OPSKK Muzeális Gyűjteményében. A szép számú érdeklődő közönség bepillantást nyerhetett a régészek munkájába, illetve a Mezőberény határában tavaly talált bronzkori kardok megtalálásának körülményeiről és a leletek szakszerű feltárásáról hallgathatott meg előadást. Liska András régész muzeológus maga is aktív résztvevője volt a leletmentő feltárásnak.

 

Fábián Zsolt igazgató-helyettes Tapolcán tartott foglalkozást

Az origami csodálatos világa című vándorkiállítás megnyitója előtt Fábián Zsolt, az Olrai Petrics Soma Kulturális Központ igazgató helyettese Tapolcán, a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban 2015. január 14-én tartott kézműves foglalkozást, az eseményről a veol.hu is beszámolt. 

Gyöngyfűzés a Kézműves Körben

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Kézműves Köre 2015. január 22-én tartotta foglalkozását, az érdeklődők a gyöngyfűzés technikájával ismerkedtek meg, gyöngy medálokat és gyöngy fákat készítettek.

A következő foglalkozást február 6-án 17 órakor tartják, ekkor a quilling technikával ismerkednek, illetve Valentin-napi meglepetést készítenek.    

Dr. Sziráczki Magdolna mesélt a gyerekeknek

Az OPSKK Könyvtárában 2015. január 23-án a Mesélj nekem! programsorozat keretében dr. Sziráczki Magdolna gyermekorvos mesélt a gyermekeknek. A mese után kreatív foglalkozáson mutathatták meg kézügyességüket a kicsik.

Telt ház előtt a Marica grófnő

Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ színháztermében a fővárosi Bulvárszínház 2015. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján telt ház előtt mutatta be Kálmán Imre Marica grófnő című nagyoperettjét. A színpadon olyan méltán világhírű dalok csendültek fel, mint például a Szép város Kolozsvár, Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket és a Hej, cigány. A nézők olyan neves művészeket láthattak, mint Harsányi Gábor, Fodor Zsóka és Benkóczy Zoltán.

Scroll to Top