Mesélj nekem!

Az Országos Könyvtári Napok keretében, a Mesélj nekem! rendezvénysorozat folytatásaként 2019. október elsején Szabó Tibor, a Magna Cum Laude zenekar dalszerzője kedvenc meséiből olvasott fel Frei Zita és Földesi Lajosné nyugdíjas óvónők a Könyvtárban. 

Az értéktárral ismerkedtek a vakok és gyengénlátók

Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete Szeghalom – Dévaványa – Mezőberény Kistérségi csoportja 2019. szeptember 24-én a Könyvtárban tartotta összejövetelét,  ezen tájékoztatót hallgattak meg Körösi Mihálytól,  a Települési Értéktár Bizottság elnökétől, illetve Kovácsné Nagy Krisztinától , a Famíliatészta Kft. marketingvezetőjétől az értéktárban szereplő tésztáikról, továbbá Kmetykó Jánosné  a helyi értékek közé tartozó Berényi Népdalkör vezetője a népdalkör tevékenységéről beszélt. 

IX. Töltött Káposzta Fesztivál

A hagyományoknak híven a IX. Töltött Káposzta Fesztiválnak is a Városi Liget adott otthont. A színpadon szeptember 21-én Hoffmann Dániel, a BEM elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, a főzőversenyben 38 csapat vesz részt, a héttagú szakértő zsűri az ételeket és a főzőhely környékét egyaránt értékeli.

Legszebb konyhakert Mezőberényben

A „Magyarország legszebb konyhakertje” országos programba való részvételre ez évben tíz mezőberényi kerttulajdonos, kerthasználó jelentkezett. A benevezett kerteket a zsűri a nyáron két alkalommal tekintette meg. Ezek alapján a helyi verseny eredményét 2019. szeptember 21-én a IX. Mezőberényi Töltött Káposzta Fesztivál keretében hirdetik ki. 

Scroll to Top